Nárcizmus és magány
( Az Intimitás és a Hervadó virágok c. film tükrében)

A filmhősök karaktervonásai egyre plasztikusabban ábrázolják a nárcisztikus személyiségzavart.
A diffúz szorongások és a párkapcsolatok kiüresedése, az érzelemtelen kapcsolati létezés egyre gyakoribb filmtéma. Amit látunk (Broken flowers, Intimacy) a vásznon, gyakorlatilag eddig
a pszichoanalízis terében értelmezhető jelenség volt, mára már létező életforma. A fogyasztói társadalom kitermelte a nárcisztikus embert, a tökéletes fogyasztót és munkaerőt, aki már nem érti
az érzelmeit, lassan szavai sem lesznek rá…

A hervadó virágok c. film (Jim Jarmusch, 2005) főhőse egy ötvenes üzletember, aki egyedül él tökéletesen berendezett, minden intim vagy érzelmet sugárzó tárgy nélküli, high tech házában. Élete láthatóan megszokott rutin szerint zajlik, a munkája és az otthona között nem sok minden történik vele. Érzelmek nem láthatók az arcán, mintha át sem élne semmit. A cselekményt az indítja el, hogy érkezik egy rózsaszínű levél. A levél arról értesíti hősünket, Don Johnston-t, hogy van egy 19 év körüli fia, akiről eddig nem tudott, és aki a közeljövőben meg fogja látogatni őt. A levélíró nem fedi fel magát, úgyhogy Johnston-nak fogalma sincs, melyik 20 évvel ezelőtti (volt) barátnője eshetett teherbe, és ki lehet az anyja az ő állítólagos fiának. Mintha nem is lenne kíváncsi igazán a fiúra és az anyára, csakis a magánnyomozó barátja, Winston (Jeffrey Wright) hosszas unszolására szánja el magát az útra, vagyis arra, hogy megkeresse a levélírót. Elindul, és ezzel kezdetét veszi az utazás, aminek során Bill Murray-vel együtt ülünk a kocsijában, és együtt látogatjuk meg múltja fontos szereplőit, azokat
a nőket, akik régen a barátnők voltak. A kevés látható történés mögött több világ is előbukkan,
a néhány mondatos párbeszédekből és rövid gesztusokból egészen tisztán kirajzolódnak Don volt barátnőinek az élete, és a zárkózott Dont is kezdjük megismerni. Az első volt barátnőt Sharon Stone alakítja, egy magányos, kedves, és bombázó szőke nő, aki a tini lányával rivalizál a férfiak figyelméért, és láthatóan magányosan él. A második barátnőt a Frances Colroy játssza, aki férjével él egy rideg szabályokkal jellemezhető házasságban, feszes gesztusok és pedáns rend közepette.
A harmadik nő állat-kommunikátor lett, saját rendelővel és Jessica Lange (Carmen) következik, akinek az életében szintén volt egy nagy törés, csak az nem biztos, hogy ez éppen Donhoz kötődik, de tény, hogy jelenleg asszisztensnőjével meleg kapcsolatban él. A legtöbb barát és mozgalmas élet a negyedik barátnőt veszi körül, és ő az, aki egyértelműen negatív érzelmekkel áll a volt baráthoz.
A nézőben kialakul egyfajta várakozás, hogy hátha megtalálja végre az anyát és a fiát, akkor megnyugodva láthatnánk egy hagyományos életben őt. Ezzel szemben már a nyomozó út során azt érzékelhetjük, hogy főhősünknek a kérdezősködés sem megy könnyen, mintha már azzal is túllépne egy olyan határt, ahol az érzelmeket ki kell adni. Bill Murray tökéletesen valósítja meg azt
a rezzenéstelen arcú férfit, akiről nehéz eldöntenünk, hogy valójában mit akar, egyáltalán akar-e valamit. Nem látjuk izgulni, legfeljebb talán tépelődni, miközben a hevesebb vérmérsékletű barátja éli át helyette azokat az érzelmeket, amiket neki kellene. Valójában az egész utazást a szomszédban lakó férfinek köszönheti, aki három gyerekével mozgalmas életet él és úgy gondolja, egy ilyen lehetőséget nem lehet elereszteni, hogy egy apa megtalálja a fiát. Helyette megszervez mindent, aggódik és izgul, örömöt él át és folyamatosan bíztatja mobilkapcsolatban hősünket, hogy ne adja fel.
A film vége felé felbukkan egy fiú, aki akár az is lehetne, akit keres az apja. Az utcán bolyong, éhes, eljött az anyjától és életkorban is nagyjából passzolna a szótlan apához, aki a film során talán egyetlen érzelmes gesztusát teszi meg felé, vesz neki szendvicseket. Beszélgetésük végig kettős értelmezésben halad, elbeszélnek egymás mellett. Miután a fiú tisztázza, hogy nem egy idősödő perverz fickóval van dolga, leül és mesél az életéről, miközben érezhetően Bill Murray kérdései és figyelme csak arra koncentrálódik, talán megtalálta. Abszurdnak ható mondatok során jutunk el oda, hogy noha kész felajánlani apaságát, amit csak saját gondolatai kapcsán érezhet adekvátnak, nem veszi észre, hogy nem annak az embernek beszél, akit fantáziájában megalkotott. Így visszatérhet saját életébe, a rózsaszín levél titka megmaradt.

Nárcizmus, mint életforma

Szalai Erzsébet szociológust idézve, a politikai rendszerváltás óta a politikai, gazdasági és kulturális hatalmat koncentráló új elit és a hozzájuk kapcsolódni képes társadalmi csoportok, valamint
a leszakadóban lévő elszegényedettek fogyasztási szintje és életmódja között áthatolhatatlan szakadék alakult ki. A választható értékek és szerepkészlet csak az elit és a hozzájuk kapcsolódók számára bővül, de számukra is csak átmenetileg, a többség számára ez az elvi bővülés inkább frusztrációt okoz, hiszen valós lehetőségeik egyre inkább szűkülnek. Ahogy differenciálódnak
a lehetőségek, mindkét csoport lélektani szempontból egyre nehezedő helyzetbe kerül.
Az egzisztenciális pozícióját megőrzött, illetve emelkedő státuszba kerülők folyamatos önérvényesítési, érdekérvényesítési harcot folytatnak, hiszen nincsenek biztonságban, jólétük nem prolongált.

Ennek következtében az addigi emberi kapcsolataikban jellemző érzelmek helyét átveszik újabbak,
a kapcsolati tőke folyamatos építése, az őszinte emberi érzések, félelmek, szorongások szinte teljes hárítása illetve tagadása. Energiáik ebben az egzisztenciális harcban fogynak el, és egyre kevesebb jut akár a szűkebb családi környezetre, illetve saját magukra.

Miközben a média egyre gyönyörűbb színekkel ábrázolja a tökéletest és az elérendőt, a realitásban egyre több mélyül a szakadék a tényleges és a fantáziált javak között. Az emberi kapcsolatokban érzékelhető problémák nagy része abból származik, hogy az emberek egymás felé bizalmatlanok, kevéssé őszinték és tudatosan és tudattalanul is legjobban a visszautasítástól és a fájdalomtól félnek. Miután az egzisztenciális javak megszerzése lassan mindennél fontosabbá válik, új elem tarkítja
az ismerkedési nehézségeket, és ez már az időhiány és megszerzett javak védelmén alapszik.
Az a férfi, aki kemény munkával és heti 60-70 órás munkával tartja fenn magát egy jó minőségű egzisztenciális nívón, nem valószínű, hogy ezt feltétlenül és jóindulattal akarná megosztani valaki mással. Idejébe nem fér bele egy normális párkapcsolat kiépítése, tehát maradnak a kampányszerű, epizodikus kalandok, amikkel a hétvégi űrt kitölti, ezzel a magány érzését is távoltartja ideiglenesen.
Sem javai közé, sem az érzelmeibe nem óhajt befogadni senkit, mert az csak hátráltatná az életét, ami amúgy sem könnyű. Mielőtt az ilyen embereket elítéljük, gondoljunk arra, hogy a fogyasztói társadalom az egyedülálló státuszt méltányolja, mert munkavállalóként ők a végtelenségig terhelhető réteg. A pozíció eléréséhez és megtartásához olyan sebesség kell, amelyben már nincs idő
az érzelmekre, biztonságot nyújtó emberi kapcsolatokra, ugyanakkor a környezettel szemben egyre erősödő projektív tendenciát érzékelhetünk, melyet a bizalmatlanság, a gyanakvás és a folyamatos rivalizáció jellemez. A fogyasztói kultúra megteremtette azt a pszichés légkört, amiben a közepesen kvalifikált rétegben már az elért pozíciók megtartása csak folyamatos készenléti állapottal működik, melytől a szorongáscsökkentést várja mindenki. Manapság egy – egy munkahelyen a biztonság érzését csak az adja, ha az informális kommunikációs rendszerrel tisztában van valaki, folyamatosan monitorozza a környezetét, állandó készültségben van a saját helyzete védelmezésére. Ez azt jelenti, hogy stratégiai és hierarchikus szempontból is tisztában kell lennie a kollégák napi helyzetével, tudni kell, kinek mi a célja, milyen kapcsolati tőkével rendelkezik, hol húzódnak a határai és meddig ér el
a keze. Pontosan tudja mindenki, kivel kell jóban lenni minden áron, kitől kell tartani és hogy senkit nem szabad valódi őszinteséggel megközelíteni, mert visszaüthet. Gyakoriak a csalódások, mert
a látszólagos baráti kapcsolatok is azonnal összeomlanak, ha valamilyen előnyhöz juthat az egyik fél, hiszen ezek érdekvezérelt viszonyok, melyeket kizárólag az anyagi érdek vagy a megszerezhető nárcisztikus gratifikáció jellemez. A bizonytalanság mára szokásos életérzés lett, és nem csak egzisztenciális szempontból. Amit régebben szenzitív tendenciának éreztünk egy – egy páciens terápiájában, ma gyakorta a túlélő stratégia egyik eleme. Azt mondhatnánk, hogy akár munkahelyi, akár társadalmi méretekben elemezzük a lélektani viszonyokat, az egyre inkább paranoid szinezetű pszichés munkamódot hív életre, aminek legfőbb elvárása a tökéletes megfelelés az alkalmazotti szinten. Megfigyeléseink szerint a fogyasztói kultúrában a páciensek nagy része, ennek a rétegnek
a tagjaként, nárcisztikus személyiségvonásai felerősödésével reagál, a ma sikeresnek mondható karakterek a pozitív érzelmeket takargatják, a kötődés, a bizalom és a szeretet, mint fogalmak számukra leszűkülnek olyan definíciókká, mely érezhetően üres struktúrát takar, valódi tartalom nélkül. Az élet fontos értékei, mint materiális értékek jelennek meg, gyakran látjuk az öndefiniálás folyamatát a márkákon keresztül. A jellemző szorongásforrások, melyek miatt segítségért fordulnak, sok esetben látszólag munkahelyi vagy párkapcsolati konfliktus, miközben annak hátterében olyan diffúz szorongásérzést látunk, melynek átélése sokszor már évek óta tart. Depresszív érzések jellemzik őket, melyben a tüneti kép mögött kiüresedés, elégtelenségérzés és projektív identifikációs mechanizmus érzékelhető. Általában jellemző, hogy a társadalmi elvárások, a folyamatos egzisztenciális szint megtartása és a munka megőrzése, mindent felülír. Ez lélektanilag olyan érzelmi munkamódot és reakciókat indít be a páciensek nagy részénél, amiben a cég vagy a főnök projektív felületként megfelel a rideg és kiszámíthatatlan anyának, akivel a tárgykapcsolat bizonytalan és
az egyetlen esély a megtartásra a tökéletes megfelelés. Ha az illető maga a felsővezető vagy tulajdonos, mint, ahogy a filmben látjuk, akkor kiüresedett érzelmekkel már csak a javak használata zajlik, látszólagos öröm és élvezet nélkül. Szinte ellenvetés nélkül élik így a napjaikat, csak éppen
az állandó projektív készenlét eliminálja az egyéb fontos értékeket. Nagyon fontos tényező az is,
hogy a már megszerzett javak és pozíció elvesztését mindenki olyan veszteségként vagy hiányként definiálja, amit nehezen élne túl.

A film főhőse

A karakter, akit Bill Murray alakít, olyan nárcisztikus személyiségvonásokkal jellemezhető, amiben
az érzelmek teljesen a felszín alatt maradnak, a kötődéstől való félelem és a magány teljes elfogadása megtörtént. Érezzük rajta, hogy tisztában van vele, valami nem jól működik az életében, mégsem tesz pszichés erőfeszítéseket, hogy változtasson. Nehezen eldönthető, hogy a film végén átél-e gyászhangulatot vagy tárgyvesztés érzést, hiszen egy alakuló fantáziáját kell elengednie, miszerint lesz egy fia. Nehéz eldönteni, milyen érzelmet látunk, vagyis projektálhatunk a mozdulatlan arcra, megkönnyebbülést, vagy kiüresedést, amint visszatér saját, megszokott keretei közé.
Az életében nem változik meg semmi, minden díszlet a helyén marad. A film során megismert barátnők végiglátogatása nem sugallja azt, hogy komoly érzelmek vagy szeretet működött volna
a részéről a kapcsolatokban, inkább úgy tűnik, a nők, a maguk módján megpróbáltak valamilyen életet kialakítani maguknak a szakítás után, de a férfi örök emlékként megmaradt. Csak az utolsó barátnő dühe az, ami jelzi, nem lehetett könnyű ezekben a kapcsolatokban egy szeretetlen férfival, aki képtelen a valódi kötődésre. Az a teljes magány, amiben az öregkort megkezdi majd ez a férfi, tökéletesen berendezett, nélkülöz minden érzelmet, még a tárgyakban is. Semmi nem utal arra, hogy valóban vágyna valakire, aki tartósan mellette van és érzelmeket ad neki. A biztonságot az egyedüllét adja, mint oly sok nárcisztikus személyiségnek, aki számára a nő tudattalan alakja egy fenyegető alak, aki fájdalommal és veszteséggel fenyeget. Ezt az életformát talán egy gyerek megtörhetné, de csak fantázia marad, egy kép, aminek a segítségével apai érzéseken talán lehet töprengeni, de
a realitásban nem kell sem erőfeszítést átélni, sem alkalmazkodni, sem kölcsönös kapcsolatba bonyolódni. Ez már olyan karakterpáncél, amin nem hatol át senki és semmi…

Intimitás

Főhőse egy kommunikáció képtelen férfi, aki nap mint nap üres üvegek között, csikkekkel teli hamutál mellett ébred egy puritán és koszos lakásban. Éjjel egy bárban dolgozik szétesett életű alkoholisták között. Élete azóta ilyen, mióta elhagyta feleségét - mert az megcsalta valakivel -, s vele együtt két gyerekét is. Borostás, férfias figura, aki nem kerüli a konfliktusokat, mégis, arcán folyton ott egy sérült ember kétségbe esett, űzött arckifejezése. Magányos vad, aki időnként felszed egy nőt, s a nevét se kérdezi. Némán szeretkezik vele, aztán elhajtja vagy elhagyja. Egyszer egy olyan asszonyra akad, aki szó nélkül újra és újra visszatér hozzá. Minden szerdán megjelenik a lakásán még akkor is, ha együttlétük gyakran nem is okoz számára igazán élvezetet. Ez az idegenség iránti vonzalmon alapuló viszony mindaddig elviselhető a férfi számára, míg egy nap fel nem ébred benne a kíváncsiság
a másik iránt. Elkezdi követni a nőt, s így betekintése nyílik annak életébe. Miután megismeri férjét, gyerekét, munkáját, hirtelen mássá válik számára a kapcsolat. Rájön, hogy ha meg akarja tartani
a nőt, küzdenie kell érte, s ezáltal feladni azt a depresszív, kényelmes, tetszhalott lelkiállapotot, melyben már jó ideje él. Elkezdenek beszélni egymással, - eleinte nyersen, kíméletlenül, ahogyan szeretkezni is szoktak . S mindaddig nem tudnak elválni egymástól, míg a férfi egyszer ki nem mondja a bűvös két szót "maradj velem". Ekkor mindkettejükben feloldódik valami kínzó kötöttség, talán
az a félelem is, mely egymáshoz hajtotta őket. Valahol itt ér véget a történet. Claire és Jay szerelmeskedéseit nagyon közelről és közvetlenül láttatja a kamera, és olyan természetes módon, ami miatt az az érzésünk támad, mintha épp az ismerőseinket lesnénk ki véletlenül. A természetes testi együttlét emberivé teszi a film erotikus naturális elemeit, mert nem hollywoodi tökéletes testek fonódnak össze, hanem két hozzánk hasonló figura. Elkerüli az érzelgősséget, nem csomagolja selyempapírba a szexualitást, nem kíván negédes szerelmi viszonyokat ábrázolni, csupán azt kutatja boncnoki hidegvérrel, mit akarhat férfi és nő egymástól az azonnali kielégülést kereső szexualitáson túl. A rendező kivárja, s nem bánja, hogy csak néhány őszinte szót talál a tönkrement és kidobott kapcsolatok romjai között: "Azt hittem te tudsz valamit, amit én nem tudok." - mondja a férfi, "Azt hittem mondtál valamit, amit nem hallottam." - mondja a nő. És a többit nem kívánja szavakba ölteni.

A kapcsolat

A filmben két ember kapcsolódik egymáshoz, egy nő, akinek a házassága talán már unalmas egy kicsit, és egy férfi, akinek az élete már izolált, kapcsolatot csak a gyerekeivel tart. Szexusuk szótlan és csak a testi gesztusokra korlátozódik. Semmiféle verbális elem nem jelenik meg, csak a vegytiszta testi kontaktus. Mégis, egy ponton túl, kikapcsolhatatlan a kíváncsiság és a vágy a fantáziált tökéletesről, ez viszont a realitásban a szakításhoz, vagyis a tökéletesség destrukciójához vezet. Mindketten azt keresték, ami a legjobban hiányzott, a szavak hiánya lehetővé teszi, hogy a másik alakja a fantáziában is formálódjon, minden külső manipuláció nélkül. Mintha egy hasítás zajlana le, a kora gyerekkori testi megnyugtatás és jó ingerek mellett, a felnőttkor érzelmi szükségleteinek
a negligálása. Ennek a hasításnak az eredménye aztán, hogy a felnőttkori lélektani pozíció már nem bírja el a kapcsolat súlyát és elengedik mindketten a már terhessé vált kapcsolatot, amivel
a realitásban már nem tudnak mit kezdeni. Sem illeszteni nem tudják a meglévő életükhöz, sem nem hajlandóak feladni bármit érte. Tulajdonképpen megkönnyebbülve hagyják el egymást. A férfi élete folyik majd tovább, ahogy eddig, ismeretlen arcú nőkkel és epizodikus kapcsolatokkal. Magányát nem oldja más, mint a rapid szexualitás, amit szinte autoerotikus módon magának megszerez, és amiben olyan szexuális tárgyként kezelheti a partnerét, akivel nem kell foglalkoznia. Olyan figura ő, aki
az izolációt túlélési stratégiaként használja, tudattalan hárítása a nőkkel szemben nyilvánvalóvá teszi, hogy indulatok és agresszív tendenciák is feszítik. Kötődése egyértelműen a megkapott testi kontaktus és a teljesen néma, feltétel nélkül elfogadónak látszó női alak jelenléte nyomán jelenik meg. Azt is mondhatnánk, miután ilyen kötődést csecsemőkorban kap meg valaki, a nő figurája valójában az elfogadó anyáé. Azonban, mikor kimondódik a vágy, nem állja ki a realitás próbáját, ez a nő saját élettel rendelkező felnőtt, akinek nem áll szándékában változtatni. A kapcsolat destrukciója azonban lehetővé teszi, hogy a fantázia továbbvihető legyen. Az a jelenség, hogy nem látunk komoly veszteséget és gyászt a szereplőkön, csak a visszatérést a saját életbe, arra utal, hogy kapcsolatuk mindkettejük számára szolgált olyan élménnyel, aminek a továbbélése biztosított.

Összefoglalás

A két filmben olyan férfiakat láttunk, akik kötődésükben narcisztikus jellemzőket mutatnak, érzelmekre csak limitált módon képesek, és a másik érzelmi szempontjaira kevéssé figyelnek. Akik gyakorló szakemberek, talán szintén tapasztalják, hogy ez a fajta nárcisztikus kapcsolati minta egyre gyakoribb, az őszinteség és a bizalom, a szeretet utáni vágy, mintha egyre kevésbé látszana.
A fogyasztói társadalom, mint a nárcisztikus működés külső generátora csak fokozza ezen jelenség méreteit.